Egyszer volt, hol nem volt... Volt egyszer egy fiatal magyar zenekar. Egy olyan együttes, ahol a határok, mint olyan már az elejétől fogva nem léteztek. Egy zenekar, ahol mertek és mernek meríteni népünk, a magyarság kultúrájából, s azt egy olyan pozitív érzetű köntösbe burkolni, melybe jó felöltözni, melybe kellemes érzés belecsavarodni és megállni egy pillanatra, hogy testünk és szívünk minden zugát átjárja a szeretet. Engedjétek meg, hogy bemutassam a Vibekillaz-t.

***

Ritmo: Megmondom őszintén, először a múlt évi Reggae Camp-en találkoztam a zenekarral, de már akkor azt éreztem, hogy Ti tipikusan az-az együttes vagytok, akit hallani és főleg értelmezni kell. Milyen témakörök alkotják a mondandótok gerincét, miből építkezik a Vibekillaz? Egyáltalán, hogyan mutatnád be az együttest, ha erre lehetőség adatik?

Hego: A Vibekillaz egy harmonikus fúzió. A hangsúly a reggae alapokon van, a reggae gondolatisága, érzésvilága és zeneisége rajzolódik ki. Ehhez, - mintegy jól eltalált fűszer -  párosul a magyar népdalok egyedi hangélménye, így teljesedik ki egy, a közönség szerint is igencsak fogyasztható, a mai fiatalok ízléséhez passzoló muzsika. A harmonikus élmény beteljesedését elősegítette a zenekar újonnan feltűnt mc-je: B Best, aki nigériai származású reggae énekesként járta Európát, így egy éjszakai szórakozóhelyen belebotlott a két „empress”-be, akik nyomban lehívták őt a próbaterembe egy közös zenélésre. Ez azért is különleges, hiszen így multikulturálissá váltunk, így igazi világzenét tudunk játszani, amiben a klasszikus és modern roots mellett megfér a nigériai törzsi zene és a magyar folk is. Ez a kis sztori vezetett a Vibekillaz végleges felállásához, így mára már kilencen állunk a színpadon, egyre nagyobb lendülettel és energiával.

Ritmo: Egy kicsit reggae, egy kicsit ska, nagyfokú folk. Említetted B Best csatlakozását. Jelen pillanatban hová helyezitek magatokat a hazai zenei életbe? Mennyire találkozik a közönség ízlése a Ti hitvallásotokkal?

Hego: B Best csatlakozása után a zenekar komolyabban ráállt a modern reggae, dancehall „beat-ekre”, elsőkézből tanulhattunk úgy a stílus jellegzetességeit, ahogyan csak egy ízig-vérig afrikai származású zenésztől lehet. Hazánkban kevés zenekar mondható ily módon multikulturálisnak. A mai közönség imádja a fúziós zenét, ezért úgy érzem a Vibekillaz is teljesen fogyasztható muzsika.

Ritmo: Ha már a mai közönséget hoztad szóba... Kőbányai zenekar révén azért Budapest vérkeringésében rendesen benne lehettek, mennyiben érzitek másnak egy budapesti, vagy épp egy vidéki közönség nyitottságát?

Hego: Budapesten nagyon sok jó zenekar van és rengeteg az egy estére jutó koncertek száma. Küzdeni kell a lehetőségekért és folyamatosan menni előre. Szerencsére egyre több embernek tetszik amit csinálunk, így mára már elértük azt hogy hívnak minket ide-oda koncertezni. Imádjuk a vidéki rendezvényeket, mert az emberek nyitottabbak, nagyobb a befogadó készségük, valamint ugyan ez a helyzet a külföldi közönséggel is.

Ritmo: B Best előtt igen sok vendégzenésszel dolgoztatok együtt. Milyen kritériumok alapján választottátok és választjátok ki azt, hogy kivel szeretnétek dolgozni egy-egy munkán?

Hego: B Best csatlakozása óta visszaesett a vendég énekes-mc-kel való munka aránya, ez annak tudható be hogy sikerült összeszerveznünk a végleges felállást. Ez több évünkbe és mérhetetlen mennyiségű munkánkba került, de úgy érzem megérte. Nemrég Dr. Dermottal, az Irie Maffia ősatyjával készítettünk egy közös dalt, aki harsonán színesítette a felállást. Legutóbbi bécsi koncertünkön pedig MiksaMan-nal, a Ladánybene 27 frontemberével adtunk elő egy közös jammelést.

Mostanában Mr. Hundread az a vendég előadó, akivel alkalmanként szoktunk feat.-elni, ő egy régi motoros a reggae szcénában, aki kis pihenés után most fog újra színre lépni. Kis előzetesként - nem hivatalosan - elárulom hogy vele, egy kis létszámú, félakusztikus roots koncertzenekarral is készülünk.

Ritmo: Budapest-Vidék-Budapest-Külföld! Jó hallani, hogy hazánk fiatal zenekarai is egyre több lehetőséghez jutnak külhonban is. Vallom, hogy a reggae amúgy is képes földrészeken átnyúlva üzenetet közvetíteni. Tegyük fel, lehetőségetek nyílik rá, hogy egy UNICEF reklámhoz írjatok zenei anyagot, mi lenne a legelső 5 gondolat, ami mindenképpen helyet kapna benne és milyen irányba indulnátok zeneileg?

Hego: Egyre többen vagyunk a világon, így meg kell tanulnunk egymás mellett élni, meg kell tanulnunk tisztelni a saját magunk és a másik kultúráját. Hangsúlyt kell fektetnünk a hagyományaink ápolására, meg kell óvnunk és tovább kell adnunk azokat az értékeket, amiket őseink ránk hagytak. Ez minden népcsoport saját feladata, ami egy multikulturális közegben összefonódhat, és így kifejezetten érdekessé is válhat. A békés együttélést, az elanyagiasodott materialista világszemlélet ellen való küzdelmet fontosnak tartom. Továbbá fontos lenne elgondolkodnunk azon, hogy hazánkban és szerte Európában is a kihasználatlan termőföldek élelmet tudnának biztosítani a világ éhező gyermekeinek, csak a politikai nyomás és az üzleti érdek ezt ellehetetleníti.

Ha zenéről lenne szó, el tudnám képzelni a Vibekillaz egy-egy dalának részletét is, de mindenképp egy több kontinens népzenéiből vegyített fúziót gondolnék egy „kettőnégyes”, táncolható, dinamikus ritmikai alapon.

Ritmo: Térjünk vissza picit a hazai szcénára és azon belül a különböző versenyekre, melyeken a zenekar folyamatosan részt vesz. Megtervezett pr, térnyerés és ismertség szerzés a terv, vagy úgy gondoljátok így még több emberhez lehet szólni és kitörési lehetőséget is jelent? Alapjában, mit gondoltok a zenei tehetségkutatókról?

Hego: Kemény és kitartó marketing struktúra kell ahhoz hogy valami teret hódíthasson. A sok gyakorlás mellet ugyan annyira fontos hogy a termékünket, jelen olvasatban a zenét és a zenekart megismertessük a célközönségünkkel, és ezért csapatban kell dolgoznunk, minden eszközt mozgósítani kell, minden felületet ki kell használnunk. Valóban,  igyekeztünk mindenhol feltűnni, megmutatni magunkat kik is vagyunk és mit is szeretnénk. Az idei év meghozta a várva-várt eredményt.

A European Reggae Contest elnevezésű összeurópai reggae tehetségkutató online mezőnyében az Észak Európa kategóriában a szakmai zsűritől a legmagasabb pontszámot kaptuk. Az A38 és a Szerencsejáték Zrt közös könnyűzenei tehetségkutatóján, a Talentométeren a reggae-ska-hiphop kategóriát megnyertük, összesítettben pedig Dermottal (Irie Maffia) adtunk elő egy közös dalt, így a 650 induló zenekar közül a második helyen végeztünk, nyertünk egy országjáró turnét és egy külföldi fellépési lehetőséget. Reméljük így már könnyebb lesz mindenhova és mindenkinek eljutatni az üzenetet és bízunk benne, hogy egyre többen megszeretnek minket.

Ritmo: A közönség szeretete és annak befogadása egy bizonyos szintű nyitottságot követel mindkét fél részéről, de mi a helyzet veletek, mint hús-vér emberekkel, nyilván nem egyszerű ennyi tagot összekoordinálni. Miként tölti a Vibekillaz a hétköznapjait, ki mivel foglalkozik a szürke unalomig ismétlődő munkanapokon?

Hego: Ki-ki a maga útját járja, ami persze közös életünk egy fontos csomópontján összekapcsolódik, hisz egy nagy család vagyunk. Többen közülünk hivatásszerűen a zenével foglalkoznak, de van köztünk programozó, pszichológus, hangtechnikus, kórházi életmentő, én pedig marketinges révén próbálok szervezni és koordinálni ezt-azt.

Ritmo: Mennyiben folyik bele a zene a privát életetekbe, egyáltalán, létezik privát élet zenén kívül számotokra?

Hego: Egy és ugyanaz, ez egy kultúrmisszió. Ha nem a Vibekillazban zenélünk akkor itt-ott a színpadok sarkában rejtőzködve fel lehet ismerni egy-egy tagot, általában mindenki játszik más zenekarokban vagy alkalmi „vasárnapi” formációkban.

Ritmo: Azért ez az itt-ott mostanára igen sokat változott. Az említett tehetségkutatóknak is köszönhetően az idei nyár számotokra is pörgős lesz. Hol találkozhat veletek legközelebb a közönség, mik a nyári tervek és főleg, mikor élvezhetünk egy valódi Vibekillaz albumot?

Hego: Felsorolásszerűen, az alábbi időpontok vannak eddig a naptárunkban:

Július 18-án, az A38 hajón fellépünk a világhírű ska legendával, az amerikai New York Ska-Jazz Ensemble zenekarral.

Augusztus 10-én a Szigetre várunk mindenkit, ahol majd hatalmasat zúzunk, aki ezt valamiért kihagyja neki augusztus 25-én a Tündérgyárban fogunk színpadon ugrálni.

A Vibekillaz első stúdió kislemeze a napokban lesz elérhető, aki követ minket a facebookon, ő elsőkézből juthat új információkhoz.

 

http://facebook.com/vibekillazcrew

www.vibekillaz.com

 

Interjú: Ritmo / Soma

Alanyunk: Hermann Gábor / Hego (Vibekillaz)

 

Köszönjük!

 


A bejegyzés trackback címe:

https://ritmo.blog.hu/api/trackback/id/tr943064376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása