Non-Confidental, sőt mondhatni mindenki számára kötelező az Ocho Akta. Az ötlet, mely szerint mutassuk be egyenként az Ocho Macho zenekar tagjait, kb. 1 hónappal ezelőtt érkezett meg egy brainstorming során, mely köztem és Bérczes Ádám (CLS) között zajlott. Az ötletet tettek követték, és kapcsolódóan az Online a Világ albumhoz, elhatároztuk, hogy más oldalról is bemutatjuk a zenekart, és zenészeit egyenként. Hogy mennyire szakad el magánéletük az általunk ezidáig ismert világtól, az a következő hetekben kiderül. Engedjétek meg tehát, hogy a Ritmo bemutassa nektek, s egyúttal hivatalosan megnyissa az OCHO AKTÁT, méghozzá a legújabb taggal, Gotthárd Mike Mike Mike Misivel:
 

***
 

Ritmo: A nagyközönség számára Mike idén vált fogalomma, már ami az Ocho Macho zenekar új tagjával kapcsolatos, de sokan nem tudják, hogy Gotthárd Mihály ki is valójában, és honnan érkezett. Mikor és hogyan ismerkedtél meg a zenével, hiszen talán a zene jellemzi leginkább az életedet?!
 

Mike: Édesapám révén már kisgyerekként kapcsolatba kerülhettem a zenével, ugyanis ő is zenész, basszusgitáros. Rengeteg zenét hallgattunk, és már 4 évesen dobolni, majd később gitározni kezdtem. Először Polgár Pétertől és Zsoldos "Báró" Zoltán –tól tanultam, majd 12 évesen Mohai Tamás tanítványa lettem, aki egészen a mai napig a mesterem. Gyerekkorom óta a gitározás tölti ki a mindennapjaimat, ezzel kelek, ezzel fekszem, ez lett az életem. Ennek a lehetőségét a családom teremtette meg számomra, amiért nagyon hálás vagyok nekik. Egyébként Zalalövőről, egy Zalai megyei kisvárosból származom.

Ritmo: A múlt tehát megadatott, és egyértelmű volt, hogy a sok zene meghozza hatását. Úgy gondolom valóban fontos, hogy a szülő, ha lehetősége engedi, utat mutasson gyermekének. Irány tehát Székesfehérvár, hiszen ott tanulsz jelenleg. Mennyire jelent gondot ez az ingázás?! Nem érzed úgy, hogy egy úton lévő zenei messiás szerepét töltöd be már 21 évesen?
 

Mike: Úgy gondolom, hogy ezeknek a nagy szavaknak mint "zenei messiás" nincs túl sok értelmük. A zene nagyon egyszerű. Játszani kell, élőben, és jól. Nyilván minden igazi zenész rendelkezik egy küldetéstudattal, hogy ebben a mai világban a jó zenét eljuttassa az embereknek, és a sok értéktelen tömegcikk közé értékeket csempésszen. A korom fiatalnak tűnhet, de úgy gondolom, hogy szerencsésen alakult az életem. Ilyen családdal a háta mögött minden tehetséges és szorgalmas ember érhet el sikereket, akár már ennyi idősen is. Persze ehhez fanatikusnak kell lenni, és nagyon kell akarni ezt az egészet. Én mindig is imádtam gitározni, és tudatosan készültem a jövőmre, az álmomra, hogy profi gitáros lehessek. Az ingázással kapcsolatban "élvezem" a magyar tömegközlekedés áldásait. Azt hiszem ezzel mindent elmondtam… Igazából nem is csak Székesfehérvárig kell utaznom, hanem utána még tovább Bodajkra, ez egy kisváros a közelben. Itt van a Hang-Szín-Tér Művészeti Szakközépiskola, ahol idén szakvizsgáztam.
 

Ritmo: Ezzel a háttérrel pedig teljesen új impulzusokat adtál új együttesed zenei világába, sokan már most miattad járnak ki a koncertekre, de sokan nem tudják, hogy Te más vonalon is próbálgatod szárnyaid. Hogyan jött be a jazz a látószögedbe?
 

Mike: Nagyon örülök, és nagyon jól esik, hogy ennyire a zenekar részévé váltam, nagyon szeretek itt játszani! Az igazság az, hogy előbb játszottam bluest, rockot és jazzt, mint reggae zenét. Az OM előtt nem is nagyon játszottam ebben a stílusban, de annyira élvezem, hogy az új lemezen már a zeneszerzésből is kivettem a részem. Ráadásul egy ilyen sikeres és sokat koncertező zenekarral nagyon nagy élmény játszani. Ezelőtt nem is nagyon volt még ilyenben részem. A kérdésedre visszatérve, a jazz-el mint zenész, először az iskolában találkoztam, meg persze Mohai Tamás óráin. Úgy gondolom, hogy a zenei stílusok átjárhatóak, csak mindegyiknek megvan a saját nyelvezete. Vannak könnyebben, és nehezebben tanulható nyelvek, ez a zenében is így van. A jazz egy komoly nyelv, és ez benne a jó és az izgalmas. Alapvetően viszont két fajta zene létezik, jó zene és rossz zene. Mindegy, hogy milyen címkékkel, stílusnevekkel látjuk el. Én azokat a zenéket szeretem alapvetően, amikben van energia, és a jazz-en belül is ezeket az utakat keresem. Van egy saját fúziós-jazz (jazz-rock) zenekarom, a "Mike Gotthard Quartet", ahol profi zenészekkel próbáljuk "felrobbantani" a színpadot. Ez legtöbbször sikerül is!

Ritmo: Jó érzés, ha egy művész több úton is képes elindulni. Mennyire más a jazz féle Mike önmegvalósítása és mennyire más az, amit az OM-ben képviselsz, egyáltalán kell különbségeket keresni, vagy egy személy vagy, aki minden zenei világban az önkifejezést keresi?

Mike: Igazából nincs különbség, viszont nagyon fontos, hogy egy zenésznek legyen stílusérzéke. Mindig az adott stílus nyelvén kell "megszólalni", ehhez persze ismerni kell az adott nyelvet. Ezek után pedig egyértelmű, hogy a zenész ugyanaz, és az egyénisége ugyanúgy átjön a különböző stílusokon. Én minden stílusban, minden színpadon ugyanolyan energiával játszom, mindent beleadok!
 

Ritmo: Hogyan tovább az iskola után, fiatal vagy még, de már igen sok tapasztalattal vagy megáldva. Mik a jövőbeni tervek, van egyáltalán valami olyan dolog a fejedben, amit szívesen megvalósítanál?
 

Mike: Ha hétköznapi, és közeli célokra gondolok, akkor a főiskolai felvételiket említeném. Több zeneművészeti főiskolára jelentkeztem jazz szakra, remélem sikerül bejutni valamelyikre. Ma Magyarországon a zenészek nagy része a koncertek mellett a tanításból él, és ehhez mindenképpen szükség van diplomára, emellett pedig természetesen ezekben az iskolákban kitűnő gitárosoktól tanulhat az ember. A zenei karrieremet tekintve, szeretném, ha a jazz zenekarom ismertebb, és sikeres lenne, talán annak örülnék a legjobban, ha megismerné a nemzetközi közönség is. Elsősorban viszont szeretnék szakmailag folyamatosan fejlődni, és egyre jobbá válni. Ez egy véget nem érő folyamat, de ez a zenész lét egyik fő motorja.
 

Ritmo: Visszakanyarodva a jazz-re és a saját zenekarodra. Elindultatok egy tehetségkutatón is (Talentométer), ahol a nagyközönség is megismerhetett benneteket. Mi a véleményed a hazai tehetségkutató versenyekről. Magamutogatásra jó kizárólag, vagy szerinted van mondanivalója és sokat nyerhet az, aki részt vesz rajta?
 

Mike: Magyarország a tehetségkutatók országa lett, de tudni kell, hogy ezek a versenyek leginkább csak a pénzről szólnak, és nem a versenyzőkről. A Talentométer egyébként egy igényes verseny volt, amin szerintem megérte elindulni, elsősorban azért, hogy megismerjenek. Mivel minden versenyen van egy zsűri, ezért minden verseny végeredménye szubjektív, de nem mindig a győztes versenyzők érik el utána a legnagyobb sikereket. Szerintem ha valaki tehetséges, van egy igényes verseny, és nem ismerik még, akkor érdemes megmutatnia magát, de nem szabad a versenytől várni a csodát. A kőkemény munkát nem lehet kikerülni, de kapcsolatépítés nélkül sem lehet ma már elérni semmit. Ránk felfigyeltek ott, kaptunk ígéreteket koncertmeghívásokra is, majd meglátjuk mi sül ki belőle.
 

Ritmo: Közhely, de az idő fog mindent igazolni. Apropó idő, eszembe jutott egy érdekes kérdés, melyre kíváncsi vagyok, hogy ilyen fiatalon hogyan reagálsz: Ha el kell képzelned magad mondjuk 20 év múlva, akkor 41 évesen hol lesz Mike? Mit hagy a háta mögött, és mi az, amiben szívesen tevékenykedne?
 

Mike: Nagyon boldog lennék, ha 20 év múlva ezt az interjút mondjuk egy New York-i klubban, vagy egy telt házas stadion öltözőjében készítenéd velem a koncertem előtt!
Álmodozni szabad, nem?

Ritmo: Tudod mit? Szavadon fognálak és kívánom, hogy legyen így...Ha viszont a jelenre térünk vissza, a gitárral kelsz, fekszel. Mi az, ami még neked is újat adhat? Mi az, amiben meg tudsz mártózni, ami felfrissít, egyáltalán, van időd kikapcsolódni, s ha igen, mit csinálsz olyankor?
 

Mike: Mivel elég sokat utazom, így örülök, ha végre néha otthon lehetek. Ilyenkor filmeket nézek, a barátaimmal sörözök, néha úszom a tóban, teljesen hétköznapi dolgokat csinálok. Azért előbb-utóbb a gitár is előkerül.
 

Ritmo: Szinte megleptél :) Az-az érzésem veled kapcsolatosan, hogy nem, hogy gitár volt a jeled az óvodában, de az iskolatáskád helyett is gitártáskát hordtál magaddal az iskolába és abba pakoltál minden mást is, de annak a gitárnak veled kellett lennie. Ez az elhivatott mentalitás és attitűd példaértékű lehet a jövő generációja számára. Sokan lehet épp most döntik el, hogy ők bizony elkezdenének valamilyen hangszeren tanulni. Zárszóként mi az, amivel te útnak indítanád a fiatalokat, hiszen lehet pont a Te fiatalságod miatt fogadnák meg tanácsaid?

Mike: Szerintem a legfontosabb, hogy élvezzük a zenét, a zenélést. Nem kell feltétlenül mindenkinek profi zenésszé válnia, zenélni anélkül is lehet, a lényeg a zene szeretete. Ha valaki viszont profi zenész szeretne lenni, az egy kemény, rögös, de mégis szép útra készüljön fel, ami nagyon megéri a fáradtságot.


A bejegyzés trackback címe:

https://ritmo.blog.hu/api/trackback/id/tr653102626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.