Először is, szeretném megkérni a kiadót, egy új biográfia megírására: mivel legnagyobb tiszteletem mellett is már nem csak Bob Marley és Manu Chao keresztfiairól beszélhetünk. Az Ocho Macho ennél már sokkal több. Ha akarjuk, nyugodtan illesszük még oda a Buena Vista Social Club és akár Carlos Santana nevét is, de ugyanúgy helyet kaphatna még sok mindenki más is. Mégis úgy gondolom, már nem kell nemzetközi nevekkel dobálózni. Eljött az idő, hogy az Ocho Macho önmagáért álljon ki és róluk beszéljen mindenki példa értékűen. Az Online a világ egy mérföldkő, egy nagy lépés, hogy a kitörés átütő erejű legyen. Csak tőlünk függ, hogy segítjük e őket ebben!

Eklektikus lemez, megannyi életérzés és különböző világzenei hatások. Röviden és tömören így lehetne jellemezni az új lemezt, melynek bemutató koncertjére nem térnék ki, sokkal inkább magára a lemezre és egyenként a számokra. Figyelem, szubjektív vélemény következik, kéretik nem vérkomolyan venni!

Ocho Macho - Online a világ (2011 - CLS)

1. Tragedy

Nem épp tragédia egy ilyen zenével kezdeni. Sokak számára fontos a kezdés, s ezt meg is kapjuk. A koncertekről már ismerős muzsika finom huppogással indul, majd szépen lassan, mondhatni alattomosan, többszöri kiállás után jön az  arcunkba az őrület, a pörgés, a húzás, mely már a lemez elején biztosítja így a kellő hangulatot.

2. Online a világ

A címadó dal, csakúgy, mint a koncerteken, a Tragedy-vel együtt teljesül be. A számok közt természetesen így szünet sem található. A Tragedy őrületes végkifejlete után csúszunk át a world wide web és a rendszersűrűség vonalába, ahol megkapjuk az arcunkba a netes, hamis, magunkat megcsalató real világ kontrasztját. Érdemes figyelni a szövegre, mert bizony, mostanában ez határoz meg minket.

3. El Camino

Hogy a keresztapa milyen indíttatásból állt a Machók mellé, azt nem tudhatom, de látszik, hogy bírja őket, és Palermótól Nápolyig mindenhol elkezdődhet a borzongás, ha felcsendülnek az első ütemek. Sejtelmes kezdés, szívhez szóló Andor fúvás, egy igazán megkomponált nóta, mely az agynak is szól, nem csak a szívnek.

4. No Esta Bien

Az egyik nagy kedvenc, ami már a koncertekről vissza-visszaköszönt eddig is. Nem szeretek hasonlítani, de mivel egy hasonló típusú számot is egyszerűen imádok, azt mondhatom, ez a mi magyar Pinocciónk. Nagyon jó latinos felvezetés, az  ének nagyon a helyén van, ringat, adagolja magát, majd jön Andor és a maga elefántcsontparti temperamentumával odateszi... Ütemváltás, húzás és megőrülés. Mondhatom, az album egyik legerősebb zenéje, mely mindenkit a helyére rak.

5. The Nicest Children Of The World

A mi Disney zenénk, ahol a Kis Hableány és Szimba a kis oroszlán együtt táncol és énekli, hogy Hakuna... ööö, na azért mégsem, de egy olyan kedves, dúdolható, megkockáztatom hömbölödős megaslágert kapunk a fülünkbe, mely mögé el tudok képzelni, mint klip kb 1200 pici gyermeket, ahol éneklik a refrént és a srácok köztük, egy nagy játszótér közepén, törökülésben zenélgetve, mosolyogva integet a világba. Tuti találat, mely a rádiók figyelmébe is ajánlott.

6. PeaceMan

Északról, délről, belülről a szívünkből és kívülről, a rajongók szeretetéből építkező vidám nóta a PeaceMan. Szintén az élő bulik egyik nagy kedvence, mely új fúvós szekcióval és még több ötlettel kapott helyet a lemezen. Én kicsit hiányoltam a szokásos, megszokott intrót, mely már egybeolvadt vele, de a lemezt kb 8x hallgatva ez már nem is számít. Egyszerű, mindenki által megtanulható szöveg, mely már második hallásra megjegyezhető és kötelezően énekelhető. Hajrá, koncertre fel!

7. TekkenTóni

Aki tudja miért ez a címe, az már  itt elkezdheti a mosolygást. Van mögöttes tartalom... Bár maga a zene és a szöveg egy pozitív értelemben értendő vicc. Egy Hazánkba tévedt szerencsétlen jamaikai raszta fickóról szól, aki kb 1 percet tölt hazánkba, de már tudja a nyelvünket és világkörüli turnéra is indul azonnal és ájjájééé ájjájóóóóó. Szóval komolytalan, vidám, szerethető ugribugri zene, mely becsalhatja a mosolyt a szájszélekbe.

8. Mucho Tiempo

A zene, amelynél az a faktor lép elő, hogy libabőr. Ahogy elkezdődik az számomra világvége. Az a fúvós, ahogy belépnek sorban a hangszerek, ahogy behuppog az eleje, s ahogy zúzni kezd a vége. Reggae-Ska-Rock katarzis, amitől ledobod az agyad a padlóra és ordítva azon kezdesz ugrálni. MUCHO TIEMPO Yaaaah... Lassan indul és öl a végén.

9. La Familia de Machos

A másik kedvenc zene. A Madridi út emlékére, mikor jött a meghívás, és felszállt az a gép, és ott voltak, és arattak és és és... és igen, a Macho család itt már elkezdte a hódítani a világot. Puskás nyomában C. Ronaldot megkergették, de hazatértek és minket szórakoztatnak, mi pedig mint egy nagy család ugrálunk. Egy ütős kis móka, jó szöveggel és még jobb zenével.

10. Jerusalem

Shalom drága testvéreim. Mike pedig zseniális zenét alkotott. Nem csak zenél, nem is akárhogyan, de már alkot is. Mindenki hozzátette amit tud és egy imádható zene született. A Jerusalem az első ütemtől az utolsóig azt mondja, ÉLJ! SZERESD AZ ÉLETET! A zene borzasztóan kellemes hangulati hatást nyújt, amitől ha elnézel jobbra, majd balra, felfedezheted a körületted rejlő értékeket. Nincs értelme bonyolítani. Igenis figyeljünk egymásra, s figyeljünk az értékekre, melyek körülöttünk vannak.

++ Pancho

A számot már ismerjük. A szokásos minőség, magyar és spanyol motívumok, szerethető hangulat. Öcsi bácsi megkapja a labdát, ballal lő, góóól :) Ami más, mint az eddig ismert, hogy ez a régi közvetítés egy kicsit hosszabb lett, nem lett megvágva, így maga a gól rész már nem hallható igazán, mert belelóg a már kiállás után beindult zenei őrületbe. Kicsit fura volt a fülnek úgy, hogy ismertük a korábbi verziót, de elhanyagolható, ha hiba, ha nem.

Összegzés: Az Online A Világ tökéletes folytatása az előző albumnak. Egy újabb nagy lépés, egy minőségi javulás. Érezhetően érettebb anyag, ami nagyon sok különböző zenei stílusból és milyenségből építkezik. Egy szerethető album jött létre, mely kiemelte a Machokat és akár nemzetközi porondra is rakhatja őket. Figyelem, csak 3000 eladott cd kell az újabb Aranylemezhez. Mi ebből Szombathelyen kb. 700-at már teljesítettünk.

Kötelező anyag, melyet megvenni kell, nem letölteni. UFF, én szóltam :)


A bejegyzés trackback címe:

https://ritmo.blog.hu/api/trackback/id/tr182925790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása